Híres beszédek

Vágó István és az első zsidótörvény

Utoljára 1938-ban nyilatkozott így magyar politikus

2018. február 08. - beszedek

stu_rmer.png

Vágó István mai Facebook-bejegyzésében szinte szó szerint idézte Ravasz László református püspöknek az első zsidótörvény felsőházi vitájában tett felszólalását. Vágó István képzett ember, tudja, hogy“kaftános-pajeszos-kalapos zsidók” rajta kívül kiket idegesítettek még.

Tovább

Kennedy-akták: Az elnök teljes beszéde a titkos társaságokról (1961)

Az eredeti hangfelvétel magyar felirattal

maxresdefault.jpg

Most, hogy nyilvánosságra kerülhetnek a Kennedy-gyilkosság eddig nem publikált iratai, újra előkerült az elnök "titkos társaságokról" szóló beszéde. Alig három hónappal a beiktatását követően, és tíz nappal a Disznó-öbölbeli sikertelen invázió után, 1961. április 29-én John F. Kennedy elnök elmondta talán legvitatottabb beszédét, amelyről némelyek úgy gondolják, hogy akár a két és fél évvel későbbi meggyilkolásához is köze lehetett. A teljes beszéd most blogunkon olvasható először magyarul, az eredeti hangfelvétel alapján feliratozva.

Tovább

Vágatlanul az 1998-as CBS Soros-interjú magyar felirattal

Filantróp tőzsdecápa: Mit is mondott az üzletember a "letiltott" riportban?

soros-poster.jpgTelikürtölte az EchoTV a magyar kormánysajtót azzal, hogy az amerikai CBS televízió nem adta el nekik az 1998-ban készített Soros-interjút. A "letiltás" azonban egyáltalán nem meglepő, ugyanis a Mészáros Lőrinc tulajdonába került tévé jelezte, nem a teljes interjú érdekli, hanem csak annak mintegy négy percnyi részlete, ami Soros György családi hátterével foglalkozik. Nem tudjuk, milyen riportfilmbe került volna az interjúrészlet, de Bayer Zsolt publicisztikájából azért sejthetjük. A teljes interjúban azonban sok másról is szó van, például Soros Györgynek a Balkán újjáépítésében vállalt szerepéről, amire éveken át egymaga nagyobb összeget áldozott, mint amennyit az amerikai kormány.

Tovább

“Együtt erősebbek vagyunk”: Hillary Clinton elnökjelölti beszéde magyarul

Melyik elnökjelölt beszéde tetszett jobban? - Szavazzon!

web1_160729_edh_clinton_m.jpg

Megosztás helyett összefogás, falak helyett befogadás, félelem helyett remény. Hillary Clinton elnökjelölti beszédében elutasította azt a képet, amelyet Donald Trump festett Amerikáról és a világról. Clinton megfogadta, folytatja, amit Barack Obama elnök elkezdett. Megígérte, hogy minden amerikai állampolgár elnöke lesz, és esélyt ad minden embernek a jobb életre. Hallgassa meg Hillary Clinton üzenetét, magyar szinkronnal itt. (Forrás: ATV YouTube

Tovább

Ezt akarja Orbán Viktor? - Donald Trump beszéde magyarul

Terrorizmus, illegális bevándorlás, bűnözés

f93f1a-20160721-trump-rnc.jpgMiért nincs rend ma a világban? Hogyan lehet helyreállítani Amerika és Európa biztonságát? Donald Trump szerint Obama és Clnton öröksége: halál, pusztulás és gyengeség, de ő rendet teremtene otthon és külföldön. Külpolitikai programját Orbán Viktor is idézte tusványosi beszédében. Hallgassa meg Donald Trump üzenetét, magyar szinkronnal, itt. (forrás: ATV YouTube)

Tovább

A tusványosi beszéd, vágatlanul: A világ, ahogy Orbán Viktor látja

“Legyen Magyarország egy biztos pont egy bizonytalan világban"

orban_tusvanyos.jpg

Nemzetközi visszhangja lett Orbán Viktor tusványosi beszédének, amelyen kijelentette: Európa jelenlegi politikai vezetése megbukott, és ezért az európai biztonság helyreállításához alapvető változásokra van szükség. A miniszterelnök kísérletet tett arra is, hogy értelmezze a mai globális geopolitikai helyzetet. Annak megítélését, hogy ez a helyzetkép a világról reális-e vagy sem, önökre bízzuk (a poszt végén szavazhatnak erről), az alábbiakban a bálványosi szabadegyetemen elhangzott beszéd teljes szövegét közöljük.  

Tovább

"Idegen népelemek": Hóman Bálint hírhedt szentesi beszéde a zsidókérdésről (1938)

A miniszter volt az első kormánytag, aki faji alapú zsidótörvényt sürgetett

homan.jpgEgy nappal Darányi Kálmán miniszterelnöknek a fegyverkezési programot meghirdető híres győri beszéde után Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter Szentesen szólalt fel a kormánypárt nagygyűlésén. Míg Darányi csak röviden érintette a zsidókérdést, Hóman 1938. március 6-i beszéde a kormányzat részéről az első jele volt a zsidókérdés rasszista, faji jellegű kezelésének. A minisztert másnap a szélsőjobboldali sajtó lelkesen ünnepelte.  

Tovább

"E földön létrehozza nemzeti otthonát"

Ben Gurion beszéde, ami újjáalapította Izraelt

2539620.jpgA történelem híres beszédei közül is kiemelkednek azok, amelyek egy új ország megszületését jelentették be. A 20. században számos új állam született meg, köztük egy olyan is, amely közel 1900 év után jött létre ismét az egykori területének egy részén. 24 órával a megszületése előtt az új államnak még nem volt neve és hivatalos nyelve.

Tovább

Kennedy: "Soha ne tárgyaljunk félelemből. De soha ne féljünk tárgyalni"

Barack Obama ezt a beszédet idézte az iráni atomegyezmény bejelentésekor

14f2fadec16ffde182d07c92cd09b183_xl.jpg

1961. január 20-án iktatták be az USA 35. elnökét, John F. Kennedyt. A Washingtonban elmondott beszéd több mondata is legendássá vált, és magát a 13 perces szónoklatot azóta is a beiktatási beszédek etalonjának tekintik, amelyre Kennedy utódai is rendszeresen hivatkoznak. Legutóbb Barack Obama, aki az Iránnal között nukleáris megállapodás bejelentésekor emlékeztetett arra, hogy "Ez az egyezmény az amerikai vezetés tradíciójával is összhangban van. Több mint 50 évvel ezelőtt Kennedy elnök az amerikai nép elé állt, és azt mondta: "Soha ne tárgyaljunk félelemből. De soha ne féljünk tárgyalni". 

Tovább

Nagy Imre két drámai beszéde

"Csapataink harcban állnak" ... “Sorsomat a nemzet kezébe teszem”

nagy_imre.jpgNagy Imre november 4-én hajnalban, a szovjet invázió megindulása után mondta el híres rádiószózatát. A "Csapataink harcban állnak" beszéd öt rövid mondatát azóta szinte mindenki megismerte. A miniszterelnök másik, ha lehet még drámaibb beszéde azonban 50 éven át ismeretlen volt a nyilvánosság számára. Nagy Imre miniszterelnök 1958-as perében kétszer szólhatott az utolsó szó jogán. A per anyagát tartalmazó filmfelvételt 1961-ben megsemmisítették, de a hangfelvétel fennmaradt, amit azonban csak 2008-ban hallhatott először a nagyközönség.   

Tovább
süti beállítások módosítása