Híres beszédek

Kennedy: "Soha ne tárgyaljunk félelemből. De soha ne féljünk tárgyalni"

Barack Obama ezt a beszédet idézte az iráni atomegyezmény bejelentésekor

2015. július 14. - beszedek

14f2fadec16ffde182d07c92cd09b183_xl.jpg

1961. január 20-án iktatták be az USA 35. elnökét, John F. Kennedyt. A Washingtonban elmondott beszéd több mondata is legendássá vált, és magát a 13 perces szónoklatot azóta is a beiktatási beszédek etalonjának tekintik, amelyre Kennedy utódai is rendszeresen hivatkoznak. Legutóbb Barack Obama, aki az Iránnal között nukleáris megállapodás bejelentésekor emlékeztetett arra, hogy "Ez az egyezmény az amerikai vezetés tradíciójával is összhangban van. Több mint 50 évvel ezelőtt Kennedy elnök az amerikai nép elé állt, és azt mondta: "Soha ne tárgyaljunk félelemből. De soha ne féljünk tárgyalni". 

A beiktatási beszéd leghíresebb részei:

,,A fáklyát az amerikaiak egy új generációja vette kezébe – akik ebben az évszázadban születtek, akiket háborúk edzettek, akiket kemény és keserű béke fegyelmezett, akik büszkék ősi örökségünkre –, és akik nem hajlandók megengedni az emberi jogok lassú megszüntetését, amelyekhez ez a nemzet mindig is hű volt.”

,,A határainktól délre fekvő testvérköztársaságoknak külön fogadalmat teszünk: Hadd tudja minden szomszédunk, hogy csatlakozunk hozzájuk, és közösen szállunk szembe az agresszióval vagy a felforgatással bárhol Amerikában. Hadd tudja meg minden hatalom, hogy ez a félteke továbbra is úr lesz a saját házában.”

,,Kezdjük hát újra [a Szovjetunióval]: emlékezzünk mindkét oldalon, hogy az udvariasság nem a gyengeség jele, s hogy a komoly szándék tettek nélkül mit sem ér.

Soha ne tárgyaljunk félelemből, de soha ne féljünk tárgyalni.

Mindkét oldal keresse inkább a tudomány csodáit annak borzalmai helyett. Fedezzük fel közösen a csillagokat, térképezzük fel a sivatagokat, szüntessük meg a betegségeket, derítsük fel az óceánok mélyét, és támogassuk a művészeteket és a kereskedelmet.”

,,A világ hosszú történelmében csak kevés generációnak adatott meg, hogy megvédhesse a szabadságot, amikor az a legnagyobb veszélyben volt. Én nem hátrálok meg e felelősség elől, sőt üdvözlöm. És így,

amerikai polgártársaim, ne azt kérdezzétek, mit tehet az országotok értetek; azt kérdezzétek, mit tehettek ti az országotokért.

Polgártársaim a világban, ne azt kérdezzétek, Amerika mit tesz értetek, hanem azt, mit tehetünk közösen a szabadságért.”

,,Azzal a tudattal vezessük közösen ezt az országot, amelyet szeretünk, hogy egyetlen jutalmunk a tiszta lelkiismeretünk, tetteink végső bírája pedig a történelem. Kérjük Isten áldását és segítségét, de ne feledjük: itt a Földön Isten munkája valójában a miénk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://beszed.blog.hu/api/trackback/id/tr897628552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása